"Ugye maradunk még?" - egy négyévessel a Csodák Palotájában

Zárjuk a hetet egy tegnapi történettel: Fél három körül kedves ismerőseim érkeztek a Csopába a négyéves Nórával. A sokat látott tudománykommunikátorra hárult a feladat, hogy a világunk rejtelmei iránt érdeklődő gyermeket körbevezesse a tudományos élményközpontban. El is indultunk a Csipet Csopa útvonalon, néhány eszköz után azonban megtorpantam. Fiatal látogatónkat sehogy sem sikerült rávennem, hogy megnyomjon egy-egy gombot, megpendítsen egy-egy húrt, kipróbálja a felnőtt kísérőket elkápráztató interaktív eszközöket. Miközben minden erőmet bevetve küzdöttem a "víz erejével" az Örvény fogantyúját tekerve, s megállapítottam, hogy "András bácsi" lehetne jobb kondícióban is, kezdtem elbizonytalanodni, tényleg érdemes-e négy évesen felkeresni a Csodák Palotáját

Szóval "végighaladtunk" a Természet műhelyén és a Tudósok csarnoka első harmadán, mire megcsillant a gyermeki kíváncsiság. A Mágneses mezőbe érve, Nóra ráérzett a játékok ízére. A Lenz-ágyút alig győztem utánatölteni, csak úgy repkedtek a 10-20 pontos lövések. A mágneses folyadék, a vasreszelékes rajztábla, a vonzó és taszító építőjátékok mosolyt csaltak vendégünk arcára. Az Illúzió terem tükörszobájába és UV-labirintusába többször vissza kellett térni a délután folyamán. Nehéz volt a búcsú a Táncoló labdától, a Hűtlen árnyéktól. 

Pár órája egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a kijárat felé haladva, elhangzik majd a mondat: "Ugye maradunk még?"
A szerző a Csopa tudománykommunikációs vezetője, a bejegyzés magánvélemény, nem tekinthető a Csodák Palotája álláspontjának.