Csodák a legkisebbeknek, a Csipet Csopa útvonalon jártunk

A csopamedia blog új sorozatában helyszíni riportokat olvashattok a Csodák Palotájában zajló programokról és fejlesztésekről. Igyekszünk benézni a kulisszák mögé, megpróbáljuk bemutatni a tudományos játszótér látogatók elől rejtett, érdekes zugait is. Elsőként Papp Zsolt, tudományos oktatásszervezési vezetővel beszélgettünk a 2015/16-os tanévtől kezdődően az óvodások számára elérhető Csipet Csopa útvonalról.
csopamedia: Miért fontos, hogy elindult ez az útvonal? Mit kínál a hozzánk látogató óvodásoknak?
P. Zs.: Célunk, hogy az óvodás korosztálynak is felkeltsük az érdeklődését a tudományok iránt. Lehetőséget biztosítunk arra, hogy a gyerekek meg- és átéljék a fizikai törvényszerűségeket. Élvezzék, hogy eszközeinkkel játékosan tanulhatnak világunk jelenségeiről.
csopamedia: Hány eszközből áll az útvonal? 
P. Zs.: Húsz eszközt foglal magába a legkisebbeknek kijelölt tudományos ösvény a kiállítótérben. Az óvodapedagógusok rövid leírást és térképet kapnak, ennek segítségével járhatnak körbe, próbálhatják ki játékainkat.
csopamedia: Melyik a kedvenced ezek közül az eszközök közül?
P. Zs.: Az örvényt kedvelem a legjobban. (Mivel a Csodák Palotájának lényege, hogy a látogatók mindent ki is próbálhatnak, ezen a ponton félbeszakítottuk az interjút, s meg sem álltunk az őrvényig. Itt készült képsorozatunk. – szerk. -)
csopamedia: Mennyi idő alatt járható végig az útvonal?
P. Zs.: Az útvonal maga, nagyjából kétórás. Előadással együtt akár három órát is eltölthetnek a csoportok nálunk.
csopamedia: Mást is kínálunk esetleg az ovisoknak?
P. Zs.: Mesés előadással is készülünk, melyben a mesebeli elemek (pl. sárkány lehelet, az eltűnő ember) tudományos megvalósítását mutatjuk be előadó kollégáimmal. Látványos kísérleteket válogattunk össze, melyek garantáltan elkápráztatják a legkisebbeket. Óvodás hétfőink részletes kínálata a Csopa weboldalán érhető el: http://www.csopa.hu/csoportoknak/ovodas-hetfok-a-csodak-palotajaban

Riportsorozatunkat hamarosan folytatjuk, nézzetek be jövő héten is a csopamedia blogra.

Megjegyzések