Csopa STEAM #130 - 2026-ban is STEAM-elünk

Január 12-én a III. kerületi Meseerdő Óvoda Delfin csoportjával ünnepeltük a Csopa STEAM Alkotópedagógiai Műhely indulásának első évfordulóját. A tudománykommunikációs vezetőnk, Paszternák András által tartott program középpontjában az űrkutatás állt. A kis űrhajósok a rakéták működésével ismerkedtek a játékos bevezető után. Az Öveges teremben Szabó Ivett előadónk kísérletei kápráztatták el a csapatot. 

A hideg és tüzes kilövéseket követően az űr felé vettük az irányt, a bolygókkal és azok mozgásával ismerkedtünk. Közösen mértünk, majd a szemünket teszteltük néhány illúzióval. Fehér köpenyben és védőszemüvegben kísérleteztünk a Richter Gedeon laborban

A program utolsó részében űrbázist terveztünk és építettünk a kicsikkel, új otthont teremtve magunknak és a kis bolyhos űrlényünknek. Zárásként mindenki megkapta a STEAM-oklevelét, mely igazolja a küldetések sikeres teljesítését. 

Köszönjük a közös tanulást!