Szerdán reggel a Kispesti Egyesített Óvodák Gyöngykagyló Tagóvodájának KisBálna csoportja érkezett a Csodák Palotájába, hogy részt vegyen az első STEAM-foglalkozásán.
A háromalkalmas bérlet keretében az űr felé vettük az irányt január 22-én tudománykommunikációs vezetőnk, Paszternák András irányításával. A rakéták tudományával az Öveges teremben ismerkedtünk, Szabó Ivett előadónk látványos kísérleteinek segítségével.
Innen a "magasba szálltunk", felfedeztük a bolygókat, tanulmányoztuk mozgásukat az emeleti játéktérben. A Csopa STEAM Alkotópedagógiai Műhelyben űrbázist terveztünk, majd három állomáson vetettük bele magunkat az építésbe. Készültek űrházak, űrvárosok és egy egész bolygót is laktatóvá tettünk.
Zárásként a képzelet játszótér kék elemeinek segítségével saját rakétát alkotott, majd küldetéseket teljesített a csapat.
Köszönjük a közös tanulást! Folytatás hamarosan, a szervezésért köszönet Jakabné Rövid Anitának!