MIcsoda? - ismét a mesterséges intelligenciáról a Csodák Palotájában

A korábbi, mesterséges intelligenciával foglalkozó délutáni sorozatunk sikerén felbuzdulva ezúttal két napon át kerül terítékre a  téma a tudományos élményközpontban: 

Mesterséges intelligencia (MI)! – MIcsoda? – Naponta halljuk a szakkifejezést a számítástechnikával, a robotokkal, a gyógyászattal, az önvezető autókkal kapcsolatban. Tisztában vagyunk a jelentésével? Értjük, miként működik? Átlátjuk, hogy az elkövetkező években, évtizedekben mekkora hatással lesz mindennapi életünkre, munkánkra?

Ha nem vagyunk teljesen biztosak a fenti kérdésekre adandó válaszokban, 2020. április 3-án (péntek) és 4-én (szombat) a Csodák Palotájában a helyünk! A Mesterséges Intelligencia Koalíció szervezésében a terület vezető nemzetközi és hazai képviselői jönnek el a tudományos élményközpontba, hogy első kézből nyújtsanak ismereteket az MI tudományáról, alkalmazási területeiről.

A témanapi standok, előadások mellett a Csopa nyolc tematikus egységünk 250 interaktív eszköze is felfedezhető.

A témanapon standdal bemutatkozó intézmények és szervezetek:
  • Ericsson Magyarország Kft.
A témanap látogatói a gépi tanulási algoritmusokon keresztül fedezhetik fel a mesterséges intelligencia tudományát. A Gombahatározó alkalmazásnál a számítógép dönti el, hogy egy gomba (vagy annak egy része) ehető-e vagy mérges. Lehetőség van arra is, hogy összemérjük gombaismeretünket a gép tudásával. A stand másik bemutatójában egy hanghatásokkal irányítható táncoló robotot próbálhatnak ki a látogatók.
  • Mesterséges Intelligencia Koalíció
Az innovációs és technológiai miniszter által kezdeményezett Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) célja, hogy az ország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén kerüljön az európai élvonalba, és váljon a nemzetközi MI közösség fontos tagjává. Az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit, állandó szakmai és együttműködési fórumot biztosítva az MI-fejlesztők, az MI felhasználói oldalát képviselő piaci és állami szereplők, illetve az akadémiai szféra, a szakmai szervezetek és az állami intézmények között. Az MI Koalíció emellett részt vesz Magyarország MI stratégiájának kialakításában, illetve az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében is. A MI Koalíció megalakulása világos üzenet a nagyvilágnak: Magyarország kitárta kapuit az MI fejlesztések előtt.
  •  Nokia
A Nokia, a budapesti kutatás-fejlesztési központjában, kiemelten foglalkozik a mesterséges intelligenciára (MI) épülő megoldások fejlesztésével. Több interaktív bemutató is szerepel a kínálatunkban: bemutatunk vezetési stílust elemző alkalmazást, sakkozó robotokat és egy virtuális Bűvös kockát, amelynek kirakásában mesterséges intelligencia nyújt segítséget. A látogatók a bemutatókon keresztül betekintést nyerhetnek, miképp épülnek be a legújabb technológiák a mindennapok során használt termékekbe, szolgáltatásokba.   

  • SZTAKI eLearning Osztálya 

  • SZTAKI MPLAB Kutatólaboratórium
Mit lát egy önvezető autó? Az önvezető autók által használt Lidar szenzor bemutatása és a helyszínen való kipróbálása. A szenzor valós időben térképezi fel a stand környékét, és detektálja valamint követi a járókelőket, akik mozgó pontfelhőmodellje megjelenik egy kihelyezett monitoron. Lehetőség nyílik járművekre szerelt Lidarok előzetesen rögzített felvételeinek megtekintésére, és az adatfeldolgozási folyamat nyomon követesére városi környezetben.
  • SpeechTex Kft.
A természetes beszéd számunkra az egyik legtermészetesebb kommunikációs forma, így egyre nagyobb az igény, hogy a gépekkel is így kommunikálhassunk. A magyar nyelvű beszédfelismerés lehetőségeit és korlátait, eredményeit és nehézségeit próbáljuk bemutatni a kitelepülésen.
  • Ultinous Zrt.
Az Ultinous mesterséges intelligencia alapú videó elemző technológiát fejleszt. A megoldás segít megérteni, hogy mi is történik egy kamera által közvetített képen. A kiállításon azt mutatjuk be, hogy bár minden arc egyedi, az algoritmus - ha úgy állítjuk be - képes hasonlóságokat felfedezni, akár egy híres ember arcával is.

Ismeretterjesztő előadások a Galaxis teremben (max. 100 fő/előadás):

2020. április 3., péntek
9:15
9A3 - Lidar, az önjáró járművek szeme - Nagy Balázs (SZTAKI MPLAB Kutatólaboratórium)

Az önjáró járművek Lidar és kamera szenzorainak bemutatása, továbbá annak demonstrálása, hogy milyen feladatokat, algoritmusokat kell futtatnia egy önjáró
autónak ahhoz, hogy biztonságosan tudjon közlekedni.

10:15
10A3 - MIndennapi Micsodáink :) - avagy miként használjuk ki a mesterséges intelligencia előnyeit a hétköznapi életünkben?  Kihívások és kezelésük digitális családi körben - Fülöp Hajnalka, Krassói Viktor (HajnalON)

A mindennapi életünkben sokszor találkozunk a mesterséges intelligencia hatásaival, de vajon felismerjük-e? Hogyan tudatosíthatjuk és használhatjuk az MI-alapú appokat és szolgáltatásokat, jelenségeket a kapcsolataink ápolása, álláskeresés, stresszel való megküzdés vagy a gyereknevelés terén?  Évtizedes tudatos nethasználati oktatási tapasztalattal és internetes szakújságírói gyakorlattal, újdonságokra nyitottan mutatjuk meg ezeket a bevált, hasznos és hatékony mindennapi trükköket.
11:15
11A3 - Lidar, az önjáró járművek szeme - Nagy Balázs (SZTAKI MPLAB Kutatólaboratórium)

Az önjáró járművek Lidar és kamera szenzorainak bemutatása, továbbá annak demonstrálása, hogy milyen feladatokat, algoritmusokat kell futtatnia egy önjáró
autónak ahhoz, hogy biztonságosan tudjon közlekedni.

12:15
12A3 - MIndennapi Micsodáink :) - avagy miként használjuk ki a mesterséges intelligencia előnyeit a hétköznapi életünkben?  Kihívások és kezelésük digitális családi körben - Fülöp Hajnalka, Krassói Viktor (HajnalON)

A mindennapi életünkben sokszor találkozunk a mesterséges intelligencia hatásaival, de vajon felismerjük-e? Hogyan tudatosíthatjuk és használhatjuk az MI-alapú appokat és szolgáltatásokat, jelenségeket a kapcsolataink ápolása, álláskeresés, stresszel való megküzdés vagy a gyereknevelés terén?  Évtizedes tudatos nethasználati oktatási tapasztalattal és internetes szakújságírói gyakorlattal, újdonságokra nyitottan mutatjuk meg ezeket a bevált, hasznos és hatékony mindennapi trükköket.

2020. április 4., szombat
10:15
10A4 - Lidar, az önjáró járművek szeme - Nagy Balázs (SZTAKI MPLAB Kutatólaboratórium)

Az önjáró járművek Lidar és kamera szenzorainak bemutatása, továbbá annak demonstrálása, hogy milyen feladatokat, algoritmusokat kell futtatnia egy önjáró
autónak ahhoz, hogy biztonságosan tudjon közlekedni.
11:15
 11A4 -  MIndennapi Micsodáink :) - avagy miként használjuk ki a mesterséges intelligencia előnyeit a hétköznapi életünkben?  Kihívások és kezelésük digitális családi körben - Fülöp Hajnalka, Krassói Viktor (HajnalON)

A mindennapi életünkben sokszor találkozunk a mesterséges intelligencia hatásaival, de vajon felismerjük-e? Hogyan tudatosíthatjuk és használhatjuk az MI-alapú appokat és szolgáltatásokat, jelenségeket a kapcsolataink ápolása, álláskeresés, stresszel való megküzdés vagy a gyereknevelés terén?  Évtizedes tudatos nethasználati oktatási tapasztalattal és internetes szakújságírói gyakorlattal, újdonságokra nyitottan mutatjuk meg ezeket a bevált, hasznos és hatékony mindennapi trükköket.

Csoportos látogatás (ajánlott időszak: péntek 9 – 13 óráig):

A program a Csopába megváltott kedvezményes diák napijeggyel (2500 Ft/fő – minimum 15 fős csoportok esetén) látogatható, mely magában foglalja a két emelet 250 interaktív eszközének felfedezését is (további kiegészítő szolgáltatások a www.csopa.hu weboldalon meghirdetettek szerint érhetők el). A kísérő pedagógusok számára a részvétel ingyenes, amennyiben csatakoznak a Csopa Pedagógus Klubhoz. A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztráció szükséges a tok@csopa.hu e-mail címen. Bővebb információ Paszternák András tudománykommunikációs vezetőnktől kérhető a 06-30-569-1240-es telefonszámon.

A jelentkezés során az alábbi adatokat kérjük megadni:
  • Oktatási intézmény neve:
  • Oktatási intézmény címe:
  • Kapcsolattartó:
  • Kapcsolattartó elérhetősége (e-mail/telefon): 
  • A kísérő pedagógusok Csopa Pedagógus Klub kártyaszáma (a T-vel kezdődő szám az elektronikus kártya vonalkódja alatt – online regisztráció a https://www.csopa.hu/pedagogus-regisztracio linken): 
  • Létszám (diák + pedagógus):  
  • Osztály/Csoport évfolyama:  
  • Várható érkezés ideje:  
  • Választott ismeretterjesztő előadás kódja (pl. 9A3; egy csoport több előadáson is részt vehet):
Egyéni látogatók (pénteken és szombaton egész nap):

Az egyéni látogatók napijeggyel vagy Csopa havibérlettel vehetnek részt a programon. Az előadásokra érdemes előre jelentkezni a tok@csopa.hu címen.

Tanuljunk együtt szakmai partnereinktől a Csodák Palotájában!

(A programváltozás jogát fenntartjuk!)