Így telt a tavaszköszöntő origamifoglalkozás a Csodák Palotájában

Dányi Eszter
írása


2023. március 25-én, a ZÖLD CSOPA programsorozat keretében negyedik alkalommal hirdettünk meg origamifoglalkozást. A Pillangószárnyakon című workshopnak a Természet műhelye tematikus egységünk adott otthont.

Nagy örömünkre ismét sok látogató tanulta meg a 3D-s origami-alapelem hajtogatását. Emellett a hagyományos technikát használva is készültek színes pillangók.

A szülők, nagyszülők érdeklődve figyelték az alapanyaghasználatra vonatkozó instrukciókat. Örültek, hogy kreatív programunkkal lejárt újságpapírok újrahasznosítására ösztönözzük a résztvevőket. Mivel a kísérők is látták, ahogyan gyermekeik, unokáik velük együtt egyre jobban elmerülnek a papírhajtogatás művészetében, azzal a motivációval távoztak, hogy otthon is folytatni fogják ezt a tevékenységet a közeljövőben.

Az egyik nagymama megjegyezte, lányunokája milyen sok alapelemet készített már el, mire a kislány kifejtette, hogy eredetileg csak egyet hajtogatott volna, de nem bírta abbahagyni az alapelemek gyártását. Egy másik nagymamával az újrahasznosítás kreatív módjairól, illetve a kézműveséggel foglalkozók jelentőségéről cseveghettünk hosszú perceken át. A kellemes beszélgetések által nemcsak tanítottunk, hanem mi is tanulhattunk a tavaszköszöntő origamifoglalkozáson.

Ha legközelebb Te is szívesen részt vennél hasonló műhelyfoglalkozáson, kövesd a Csodák Palotája online felületeit és ne maradj le a hírekről!