A látogatói élmény fokozásáért kezdett fejlesztések miatt új helyszínre költözött az Öveges Józsefnek emléket állító tárlatunk.
A naponta négyszer, látványos kísérlet bemutatóknak helyszínt adó Öveges színpad közelében ismerhetjük meg a Csodák Palotája ötletgazdájának tevékenységét.
A projektről:
A Csopa 2016 decemberétől emlékfallal idézi meg az intézmény megálmodójának életpályáját. Szakmai partnereinkkel együttműködve követjük végig a hazai tudománynépszerűsítés meghatározó alakjának oktató-nevelő munkásságát. Bemutatjuk azt is, hogy a róla elnevezett intézmények és szervezetek miként őrzik emlékét. A fal kialakításánál Décsi Andreával (Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Öveges József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája), Koltai Andrással (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára), Cselenkó Verával (Öveges emlékház - Páka), Leibinger Jánosnéval (Öveges József Tanáregylet) és Nikodém Gabriellával (Bélyegmúzeum) működtünk együtt. Köszönet mindannyiuknak, munkatársaiknak és intézményeiknek, hogy partnereink az Öveges Józsefre történő emlékezésben, melynek időszerűségével a Csopamedia egy korábbi posztjában foglalkoztunk.