Öveges és Richter – kísérletek minden mennyiségben

Izgalmas, látványos kísérletekben gazdag hónapot tudhatnak maguk mögött a Lauder Javne Iskola és a Csodák Palotája közös szervezésében megvalósuló innovatív oktatási program résztvevői.

A tizenegyedikesek az elmúlt négy hétben Öveges József munkásságával, a róla elnevezett színpadon látható kísérlet bemutatókkal és ezek szakmai hátterével ismerkedtek. Az intézménybe hetente visszatérő diákok megtekintették az Öveges emlékkiállítást, korabeli felvételek segítségével térképezték fel azt a kort, amelyben a professzor egy egész ország tanítómestere volt.

A Richter Gedeon laborban maguk is fehér köpenybe, védőszemüvegbe öltöztek, hogy a fizikai science show-k után a kémcsövek, pipetták, oldatok és reakciók birodalmában saját kezűleg elevenítsék fel a korábban tanultakat, új ismereteket szerezzenek a tudományos élményközpontban.

A második éve futó projekt fejleményeiről rendszeresen beszámolunk blogunkon.