Hétfőtől újra vár a Csopa Kémcső Klub!

Január 6-án, hétfőn és 9-én, csütörtökön újra várja a tudományok, azon belül is a kémia és a fizika iránt érdeklődőket a Csopa Kémcső Klub.

A Csodák Palotája a 2019/20-as tanévben folytatja nagy sikerű nyitott labor programját, melynek keretében a gyerekek önállóan (szakkörként) vagy szüleik, nagyszüleik kíséretében interaktív módon ismerkednek a tudományok egy-egy területével. Hétfőnként és csütörtökönként a természettudományok iránt érdeklődő 8 és 14 év közötti tanulókat (valamint kísérőiket) várjuk a Csopába. 17:00-tól 18:00-ig, hatvan percben újabb és újabb tudást csepegtetünk a résztvevők kémcsöveibe. Bázisunk a Richter Gedeon labor, ahol a kémia világával ismerkedünk. Tudományos élményközpontunk attrakcióinak segítségével kalandozunk a fizika, a biológia és az orvostudomány területén. A laborfoglalkozások nem épülnek egymásra, külön-külön is látogathatók.

A Csopa Kémcső Klubon a napi- és a kedvezményes délutáni belépőjeggyel, valamint a havibérlettel lehet részt venni. Mivel a maximális létszám 20 fő, ezért érdemes előzetesen regisztrálni a tok@csopa.hu e-mail címen (egyszerre több foglalkozásra is regisztrálhatnak az érdeklődők). Szabad helyek függvényében a helyszínen is lehet a programhoz csatlakozni, részletekről érdeklődjön pénztárunkban.

Gyülekező 16:50-kor a Csodák Palotája bejáratánál, a gyerekeket ugyanitt adjuk át a szülőknek 18:05-kor.