Az immunrendszerünk titkai - Kacskovics Imre volt a Csopa Iránytű pályaorientációs élményműhely vendége

Kacskovics Imre a Csopában
Szerdán délelőtt negyedik alkalommal rendeztük meg a Csopa Iránytű pályaorientációs élményműhelyt, melynek keretében izgalmas hivatásokat, fordulatos életutakat ismerhetnek meg az érdeklődők a Csodák Palotájában. Egyed László tudományos újságíró, a sorozat házigazdája ezúttal Kacskovics Imre immunológussal, az ELTE Immunológiai Tanszék vezetőjével, a Természettudományi Kar dékánjával beszélgetett.

 
A hallgatóság élénk érdeklődése mellett zajló program során elmélyültünk az immunológia tudományában, megismertük az immunrendszerünk működését, a legújabb kutatások eredményeit. Foglalkoztunk a szakemberek előtt álló kihívásokkal is.
 
Folytatás két hét múlva, szerdán 11:00-tól (!), további vendégeink az őszi szezonban:
Miért érdemes kutatónak mennünk? Mivel foglalkoznak azok, akik az állatok viselkedését vizsgálják? Mit tudhatunk a kutya és az ember barátságáról? Miként kapcsolhatók össze az új ismeretek a robotikával? 

Gyulai József, a nanotudomány egyik hazai meghonosítója, aki tudományos életének mintegy harmadát vendégkutatóként töltötte nagy hírű egyetemeken, meglehetősen kacskaringós utat járt be mielőtt mostani pályájára lépett. Gyerekszínészként játszott Gobbi Hildával, Somlay Artúrral, Ajtay Andorral, zongorázott, zeneszerzés szakra járt a szegedi Konzervatóriumba, mai napig verseket ír, lefordította angolra a Walesi bárdokat, szóval egy izgalmas, változatos életúttal ismerkedhetünk meg vele beszélgetve.
 
A pályaorientációs élményműhely programjai a Csodák Palotájába megváltott kedvezményes diák napijeggyel (2500 Ft/fő – minimum 15 fős csoportok esetén) látogathatók, mely magában foglalja a két emelet 250 interaktív eszközének felfedezését is (további kiegészítő szolgáltatások a www.csopa.hu weboldalon meghirdetettek szerint érhetők el). A kísérő pedagógusok számára a részvétel ingyenes, amennyiben csatakoznak a Csopa Pedagógus Klubhoz. A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztráció szükséges a tok@csopa.hu e-mail címen. Bővebb információ dr. Paszternák András tudománykommunikációs vezetőnktől kérhető a 06-30-569-1240-es telefonszámon.

A jelentkezés során az alábbi adatokat kérjük megadni:
Iskola neve:
Iskola címe:
Kapcsolattartó:
Kapcsolattartó elérhetősége
(e-mail/telefon):
A kísérő pedagógusok Csopa Pedagógus Klub kártyaszáma (a T-vel kezdődő szám az elektronikus kártya vonalkódja alatt – online regisztráció a https://www.csopa.hu/pedagogus-regisztracio linken):
Létszám (diák + pedagógus):
Osztály:
Várható érkezés ideje
Minden érdeklődőt tisztelettel várunk!

(fényképek: Csonka Anna Cseperke)