CT - Csopa Tudás: Új eljárások a daganatos megbetegedések kezelésében

CT - Csopa Tudás rovatunkban ezúttal is Egyed László tudományos újságíró szemezget az elmúlt hónapok tudományos híreiből. 

A Londoni Rákkutató Intézet egyik kutatócsoportja új módszert dolgozott ki, amellyel megállapítható, hogy egy adott daganatos betegnél melyik gyógyszer lesz hatásos. A gyomorból, a nyelőcsőből illetve az epevezetékből kiinduló daganatokkal szenvedő betegektől mintát vettek a kóros szövetből, majd ezekből parányi daganatokat tenyésztettek, és 55-féle gyógyszert próbáltak ki ezeken, vizsgálva, hogy melyik lesz hatásos az elpusztításukban. Ezzel azt teljes biztonsággal ki tudták mutatni, hogy melyik volt az a gyógyszer, amelyik az adott betegnél hatástalan volt, illetve 88 százalékos biztonsággal sikerült azt is megállapítani, hogy melyik gyógyszer fogja az adott beteg rosszindulatú daganatát elpusztítani. A daganatok kezelése során sokszor próbálják genetikai módszerekkel megkeresni a megfelelő gyógyszert, de a kutatócsoport úgy véli, hogy módszerük alkalmasabb annak eldöntésére, hogy melyik gyógyszerrel pusztíthatják el a már máshová átterjedt daganatot, hiszen a ráksejtek változnak az áttétképzés közben. 

A rovat korábbi hírei: