A sport és az egészségünk kapcsolata - Babity Máté előadása a Csopában

Babity Máté a Csodák Palotájában (képek: Tóth Zsolt)
Csütörtök este folytatódott együttműködésünk a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületével (BOE). A Csopa Science Pub őszi szezonjának második rendezvényén Babity Máté V. éves orvostanhallgató volt a vendégünk.

A helyszínen megjelenteket és a Galileo Webcast online közvetítését figyelemmel kísérőket Paszternák András, tudománykommunikciós vezetőnk köszöntötte. A program elején igyekeztünk megismerni a hozzánk látogató szakembert. Megtudtuk, miként választotta az orvosi hivatást, hogyan képzeli el szakmai karrierjét, miért fontos számára, hogy bekapcsolódjon a BOE tevékenységébe. Hallhattunk a sporthoz fűződő viszonyáról, a félmaratonokról és a kézilabda játékvezetősködésről.


Az ismeretterjesztő előadás keretein belül az él- és az amatőr sportolókat veszélyeztető kardiológiai problémák mellett a szűrővizsgálatok fontosságára is nagy hangsúlyt helyezett az előadó. Megvitattuk, mikor sportoljunk és mennyit, mire kell vigyázni az életmódváltás során:


A program végén a közönség kérdései kerültek megválaszolásra. 

Ezúton mondunk köszönetet Turai Péter Istvánnak, aki a BOE részéről működött közre a rendezvény szervezésében. Sorozatunk decemberben folytatódik, részletek hamarosan weboldalunkon.