FELHÍVÁS: Dr. Szilágyi Petra Ágota nanotechnológiai műhelyfoglalkozása a Csodák Palotájában



Kedves Pedagógusok!

Ezúton hívjuk fel figyelmüket a Csodák Palotája és a University of Greenwich közös nanotechnológiai műhelyfoglalkozására, melyre a Csopa Playbar (1036 Budapest, Bécsi út 38-44., Buda EG 2. emelet) rendezvénytermében kerül sor:

A Csodák Palotája együttműködésben dr. Szilágyi Petra Ágotával, az angliai University of Greenwich kutatójával rendhagyó műhelyfoglalkozásra invitál középiskolai osztályokat május 29-én és 30-án.

Interaktívan, az informális oktatás módszereinek felhasználásával, az életkori sajátosságokat figyelembe véve hozzuk közelebb a diákokhoz a nanotudományokat (a 0,2 - 100 nm-es mérettartományú rendszerek tudománya), azon belül is a Londonban dolgozó vegyész kutatási területét, mely bemutatja, hogyan járul hozzá a nanotechnológia a mesterséges üzemanyagok előállításához. 

A program folyamán a diákok betekintést nyerhetnek korunk egyik legnagyobb tudományos és társadalmi problémájába és kihívásába, a fosszilis energiahordozók helyettesítésébe megfelelő katalizátorok alkalmazásával. Műhelymunkánk keretein belül a résztvevők megismerhetik, miként építhetünk porózus vázakat a nanométer mérettartományban, és hogyan használhatjuk ezeket katalizátorok tervezésére.

A szakmai ismereteken kívül magát, a Budapestről indult, világot látott kutatót is megismerhetjük, hallhatunk a különböző földrészeken töltött dolgos hétköznapokról és az Egyesült Királyság felsőoktatási rendszeréről. 

Program felépítése:
  • Bevezető a „nano” mérettartományba (dr. Paszternák András, Csodák Palotája)
  • Tudományos eredmények közérthetően egyenesen a kutatólaborból: Nanovázáktól a mesterséges üzemanyagokig (dr. Szilágyi Petra Ágota, University of Greenwich)
  • Nano? Tudomány vagy marketing (dr. Paszternák András, Csodák Palotája)
A Kutatólaborból a Csodák Palotájába programon összesen négy osztály vehet részt, a foglalkozásokat a jelentkezések sorrendjében töltjük fel. A program hossza (nanofoglalkozás + körmozi) kb. 2 óra.

Szabad helyek:

2017. május 29. - hétfő
1. csoport: 10:00 - 12:00  
2. csoport: 13:00 - 15:00  

2017. május 30. - kedd
3. csoport: 10:00 - 12:00  
4. csoport: 13:00 - 15:00  


A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!


A csoport maximális létszáma 30 fő, minimális 20 fő. A férőhelyek száma limitált, jelentkezés a tok@csopa.hu címen. További információ dr. Paszternák Andrástól a 06-30-569-1240-es számon kapható.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Megjegyzések