A plüss Ebola-vírustól az afrikai kutatásokig - Pályi Bernadett a Tudományos Csopa Cafe novemberi rendezvényén

Pályi Bernadett, a tizenegyedik Tudományos Csopa Cafe vendége
A virulógusok munkáját ismerhették meg november 15-én mindazok, akik a Csopa Campona kávézójában és a Galileo Webcastnek köszönhetően a világhálón keresztül követték Pályi Bernadett lebilincselő ismeretterjesztő előadását.

Vendégünkkel ezúttal is Paszternák András, a Tudományos Oktatási Központunk vezetője beszélgetett. A moderátor felidézte, hogy utoljára első éves vegyészhallgatóként találkozott Bernadettel. Megtudhattuk, kémikus helyett hogyan lett biológus az Országos Epidemiológiai Központ szakembere, milyen gyerekkori, egyetemi élmények terelték a virológia irányába. Kiderült, miért fontos, hogy idehaza is foglalkozzunk az Ebola kutatásával, hallhattunk a Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban zajló tudományos tevékenységről, s a katasztrófafilmeket idéző speciális munkahelyi körülményekről. Szó esett a veszélytényezőkről, a virológusok hétköznapjairól.

A kutatók hétköznapjairól...
A Meddig féljünk tőle? Egy veszélyes kórokozó kutatása itthon és Afrikában című előadás bepillantást nyújtott az Ebola-vírussal folytatott hazai és nemzetközi küzdelem világába.  Láthattuk, milyen halálos kórokozókkal, szkafanderben dolgozni a laborban. Bernadettel együtt indulhattunk útnak Afrikába 2014 augusztusában, az Ebola-járvány csúcsán. A fényképekkel illusztrált virtuális utazáson megismerhettük a kinti körülményeket, a nemzetközi csapat emberfeletti gyógyító és kutatómunkáját.

Válaszok a nézői kérdésekre...
Bemutatásra kerültek a legfrissebb kutatási eredmények a gyógyszerektől a vakcinákig, a vírus genetikai változásai, a legutóbbi járványból levont tanulságok. Megtudhattuk, hogy egy hazai kutatócsoport mivel járul hozzá a világ egyik legveszélyesebb kórokozójának megértéséhez.

Bernadett munkahelyi vezetőjét, Kis Zoltánt is a nézők között köszönthettük. Az előadást követően az érdeklődők sokáig beszélgettek vendégünkkel, aki hagyományainkat követve, lejegyezte gondolatait az Tudományos Csopa Cafe emlékkönyvébe.

 Szkafanderes munkavégzés az OEK Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában:


Kutatók Éjszakája 2016 - Légy te is veszélyes kórokozó vadász!:


A estéről készült felvétel hamarosan felkerül archívumunkba. A rendezvény ezúttal is a Kutató Tanárok Országos Szövetségének partnerségében valósult meg. 

Legközelebb december 13-án, kedden 17:30-kor találkozunk, Keszthelyi Tamással, az MTA Természettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársával kávézunk.


(fényképek: Mihalik Niki)

Megjegyzések