CT - Csopa Tudás: Zika vírus, gének és Antarktisz

CT - Csopa Tudás rovatunkban ezúttal is Egyed László szemezget az elmúlt hónapok tudományos híreiből.

A Zika vírussal kapcsolatban nagyon fontos eldönteni a kérdést, hogy vajon a terhesség alatti fertőzés és a kisfejűség véletlen egybeesés-e vagy a vírusnak valóban szerepe van a rendellenesség kialakulásában. Egy a New England Journal of Medicine-ben megjelent cikk szerzői leírják, hogy egy terhessé válása idején Brazíliában élő szlovén nőnél, aki később hazatért, a terhesség 13. hetében diagnosztizálták a Zika fertőzést. A terhesség késői szakaszában az ultrahangos vizsgálatok kimutatták, hogy a magzatnál súlyos agyi rendellenesség tapasztalható, ezért abortuszt hajtottak végre nála. A szlovén orvosok a magzat agyában Zika vírust találtak.

Illusztráció: Sirohi, D., Chen, Z., Sun, L., Klose, T., Pierson, T., Rossmann, M. and Kuhn, R. (2016). The 3.8Å resolution cryo-EM structure of Zika virus. DOI: 10.2210/pdb5ire/pdb - Wikipedia (Creativ Commons)

 

A Morbidity and Mortality Weekly Report című folyóiratban pedig amerikai és brazil kutatók leírták, hogy két Brazíliában született kisfejűségben szenvedő csecsemő agyszövetében, akik pár órával a születésük után meghaltak, Zika vírust találtak. Ugyancsak Zika vírust találtak két olyan nő méhlepényi és magzati szövetében, akik elvetéltek Zika fertőzés után.
Bár ezek az eredmények erősítik azt a feltevést, hogy a Zika vírusnak szerepe van a kisfejűséggel születő csecsemők számának brazíliai növekedésében, további tisztázásra vár azonban, hogy a fertőzött kismamák milyen hányada adja át a vírust a magzatnak, illetve a fertőzött magzatok mekkora százalékánál alakul ki a kisfejűség, ezt viszont csak a már több országban is folyó hosszú távú vizsgálatok tisztázhatják.

Wikipedia (Creativ Commons)

Az emberi génállomány első feltérképezője, Craig Venter és munkatársai, mint arról egy Science cikkben nemrég beszámoltak, egy olyan baktériumot állítottak elő mesterségesen, amelynek mindössze 473 génje van. (Az emberi gének száma mintegy 25 ezer, de a Paris Japonica nevű növény génjeinek a száma még ennek is mintegy ötvenszerese.) Az új, mesterséges organizmusnál a funkciókat a lehető minimálisra csökkentették, ami a túléléshez és a szaporodáshoz a legalapvetőbben kell. A mikróba azért izgalmas a fejlődésbiológusok és biotechnológusok számára, mert azt gondolják, hogy egy-egy génnel bővítve ezt a génkészletet, tanulmányozhatják ezek működését, feladatát.

Wikipedia (GNU Free Documentation License)

Simone Galeotti, az olaszországi Urbinói Egyetem kutatója és munkatársai egy nagyjából 900 méteres óceáni üledékből vett fúrómintát vizsgáltak, amely 1999-ben készült, az Antarktisz keleti partjánál. Ennek segítségével részletesen tanulmányozni tudták az antarktiszi jégtakaró méretét 34 millió évvel ezelőttől 31 millió évvel ezelőttig. Kiderült, hogy a jégtakaró két lépcsőben jött létre. A jég akkor jelent meg egyáltalán, amikor a légkör széndioxid-koncentrációja 750 ppm (milliomodrész) alá süllyedt. Ekkor azonban még csak a szárazföldön jelent meg, vékony volt és a mérete erősen változott. Amikor a széndioxid-koncentráció 600 ppm alá süllyedt, 32,8 millió évvel ezelőtt, akkor a jégtakaró már nem volt olyan érzékeny az időjárás-változásokra, a mérete megnőtt, és a tenger szintje lecsökkent. Jelenleg a légkör széndioxid-koncentrációja nagyjából 400 ppm, és a kutatók a jelenlegi kibocsátás mellett azt jósolják, hogy a század vége előtt már elérheti ezt a kritikus 600 ppm szintet, ami a jégtakaró teljes instabilitását okozhatja, és a tengerek szintje akár 61 métert is emelkedhet, újraformázva a jelenlegi partvonalakat. Más kutatók azért bonyolultabbnak látják a kérdést. Caroline Lear, a Cardiff Egyetem paleoklimatológusa (a múltbeli időjárás kutatója) arra hívja fel a figyelmet, hogy visszafelé nem biztos, hogy ugyanúgy zajlanak az események, és az Antarktisz ma más, mint 34 millió évvel ezelőtt. A növekvő jég ugyanis visszahatva, tovább csökkenthette a széndioxid-koncentrációt azzal, hogy visszaverte a napsugarakat, csökkentve a felmelegedést, ami viszont átirányította a szeleket és az óceáni áramlatokat, ezzel elősegítve a szén-dioxid elnyelődését az óceánban. Ezeknek a kölcsönhatásoknak a megértése segíthet abban, hogy jobban meg tudjuk ítélni az antarktiszi jég jövőjét.