"Felületi feszültség" - tudományos kalandokkal teli öt óra a Csopában

Színes feladatok a laborban (archív felvétel)

Szerda reggel lelkesen üdvözlik az elsősök Kémcső Jenőt a Csodák Palotája bejáratánál. A tanév során szinte minden héten találkoztak vagy az iskolában, vagy az online térben. Eddig főleg a fehér köpenyes kutató kísérletezett, most eljött az idő, hogy a tudomány csodáit a tanulók is kipróbálják. 

A karszalagok felrakása és a lepakolás után a csapat első útja a Richter Gedeon laborba vezet. Jéghegyet olvasztanak, cukorszivárványt készítenek a gyerekek. A jégkocka halászat és az olajos csodalámpa is lenyűgözi a köpenybe és védőszemüvegbe öltözött kis tudósokat. Zárásként elkészül még egy óriás elefántfogkrém. 

A délelőtti kalandok az alsó szinten folytatódnak. Háromfős csapatokban indulnak felfedezésre látogatóink. A CsopOlimpia feladatlapján a Természet műhelyével, a Tudósok csarnokával, a Mágneses mezővel és az Űrállomással kapcsolatos kérdések, végrehajtandó küldetések sorakoznak. Az egyik interaktív eszköztől a másikig száguldanak a lányok és a fiúk, ismerkednek világunk rejtelmeivel. 

Délben Zsolt várja az osztályt az Öveges teremben. A buborék show magával ragadja a közönséget, együtt kiáltja mindenki az előadóval, hogy "FELÜLETI FESZÜLTSÉG"! Repülnek, növekednek, lángolnak a buborékok a színpadon. A bátrabbaknak még feladat is jut a világot jelentő deszkákon. 

A látványos bemutató után az illúziók következnek. Kérdések, válaszok, rácsodálkozások jellemzik az itt eltöltött perceket. A tükörterem, az UV-labirintus és a hűtlen árnyék a legkedveltebb attrakciók. 

Az 5D-mozis űrutazás végén kicsit megpihen a csoport az interaktív asztaloknál. A délután utolsó részét az Űrállomás Record játékával töltik el az iskolások. A nyolc feladat kihívások elé állítja a játékosokat. A végén jut még idő egy kis mágnesezésre.

Gyorsan elszaladt az öt óra, nem is tűnt ennyinek! :) Newton almáskertjébe még el sem jutott a csapat.