Táborszervezők a Csopában - a Budapesti Művelődési Központ fóruma Óbudán

A Csopa közös felfedezése
A Budapesti Művelődési Központ tavasszal megrendezett Táborszervezés fórum A-tól Z-ig programjának folytatásaként szerda délelőtt a Csodák Palotájában gyűltek össze a témában érintett szakemberek az ország különböző településeiről.

Kecskeméti tapasztalatok

Egyboglya Óbudáról
Pongrácz Éva főszervező nyitógondolatai után Mátrai Anikó sales marketing és Paszternák András tudománykommunikációs vezetőnk Trendi-e a tudomány? címmel összegezte intézményünk táboroztatási tapasztalatait. Az előadást követő élénk diskurzus után, Habuda Ibolya a kecskeméti Hirös Agóra közel száz nyári táborának szervezési hátteréről adott tájékoztatást. A prezentációk sorát Erdeiné Csepregi Zsóka zárta a budapesti Egyboglya képviseletében. 

Kísérletek az Öveges teremben
A közel negyven érdeklődő közösen fedezte fel a Csodák Palotája játéktereit. Pataki Attila szenior előadónk kísérlet bemutatója nagy sikert aratott a résztvevők körében.  

Bízunk benne, hogy a találkozó hasznos volt minden táborszervezőnek, s a kávészüneti beszélgetések eredményeként új közös kezdeményezések is elindulnak a közeljövőben.