Hová kerül Budapest hulladéka? - Sámson László előadása a Csopa FKF Akadémián

Sámson László a Csopában
Kedden este Sámson László hulladékkezelési igazgató előadásával vette kezdetét a Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársasággal közös ismeretterjesztő sorozatunk a Csopa Night programsávban. A helyszínen megjelenteket és a Galileo Webcast internetes adását követőket Paszternák András tudománykommunikációs vezetőnk köszöntötte.

Sámson Lászlótól, a Csopa FKF Akadémia első vendégétől átfogó képet kaptunk a fővárosban keletkező hulladék sorsáról. Megismertük a hulladékkezelési eljárásokat az FKF tevékenységén keresztül. Bemutatásra került a lerakás, az energetikai hasznosítás, az újrahasznosítás és az újrahasználat. Beszéltünk a hulladékudvarok, a szelektív szigetek és az utóválogató mű rendszerben betöltött szerepéről. Feltérképeztük a Szemléletformáló és Újrahasználati Központok (SZÚK) szerteágazó tevékenységét.


Az előadás prezentációja (a szerző engedélyével közölve):


A program második részében Molnár András garázsmester mutatta be a Csopához érkezett célgépet. Sámson László igazgató úr mellett Horváth László kommunikációs munkatárstól is számos érdekességet megtudtunk a kukásautók és az FKF működéséről. Az érdeklődők közelebbről tanulmányozhatták a budai várat kiszolgáló haszongépjárművet.

A Csopa FKF Akadémia szervezésében Orendi Éva és az FKF Edukációs Csoportja működött közre.

A sorozat rendezvényéről hamarosan weboldalunkon olvashatnak. 

Az FKF és a Csopa együttműködéséről: Az FKF oktatási csapatával évek óta működünk együtt. 2016-ban a 4 évszak tudománya időszaki tárlatsorozat keretén belül mutatták be a hókotrás, a tavaszi nagytakarítás, a hulladékszállítás és kezelés témaköreit, vendégeink voltak a Tudomány Mozaik rendezvényeken.

(fényképek: Tafferner Tamara)