10..9..8.. Visszaszámlálás 2018 - az űrhajózás napja az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és a Csodák Palotája szervezésében

Izgalmas előadások a Galaxis teremben
Április 12-én, az űrhajózás napján, rendhagyó programmal vártuk az iskolai csoportokat és az egyéni látogatókat az óbudai Csodák Palotájába. A Visszaszámlálás 2018 rendezvény keretén belül 180 felső tagozatos és  középiskolai diák, egyetemista, pedagógus tanult az űrkutatásról szakmai partnerünk, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatárasinak és vendégeinek jóvoltából.

Szalai Sándor
Tíz órára megtelt Galaxis termünkben Werovszky Veronika, a kutatóközpont tudománykommunikátora és Paszternák András a Csopa tudománykommunikációs vezetője köszöntötte az érdeklődőket. Az elhangzó szakmai előadásokat és beszélgetéseket Papp Zsolt tudományos oktatásszervezési vezetőnk látványos kísérletei tették még izgalmasabbá. 

A közös visszaszámlálást és rakétázást követően Szalai Sándor, a Wigner intézet főmunkatársa a Cassini űrszondákról adott elő, képanyaggal gazdagon illusztrált prezentációja során virtuális utazást tettünk a Szaturnuszra és holdjaira.

Papp Zsolt kísérletekkel színesítette a programot

Erdős Géza
Erdős Géza tudományos tanácsadó a mágneses terekkel foglalkozott, összehasonlítva a világűrben tapasztaltakat a földi jelenségekkel. A közönség aktívan kérdező tagjai a Csopa új, távolra repülő papírrepülőit kapták ajándékba.

Király Péter a közelmúltban elhunyt világhírű fizikussal, Stephen Hawkinggal történt találkozásáról mesélt, mielőtt elmerült volna a negyven éve az űrben megfigyeléseket végző Voyagerek tudományában. Nagy János csoportvezető, napra pontosan két év után tért vissza a Csodák Palotájába, hogy számot adjon az űrkutatás technikai kihívásairól.

Király Péter és Paszternák András
A délutáni program keretében Werovszky Veronika beszélgetett Buczkó Imre dandártábornokkal, az MH Pápai Repülőtér egykori bázisparancsnokával, nyugalmazott vadászpilótával, aki annak idején az egyik tartalékos űrhajós volt. Hallottunk az orvosi vizsgálatok, a kiképzés nehézségeiről, a feladatra kiválasztott fiatal honvédek előtt álló kihívásokról.
Nagy János

Ellátogatott hozzánk a kilencven éves Szabó József, aki tagja volt annak a bizottságnak, mely kiválasztotta Magyarország első űrhajósát. Előadásában igyekezett eloszlatni minden pletykát, mely a magyar űrhajózás kezdeteivel kapcsolatban időről időre újra terjedni kezd még napjainkban is. Hosszú órákon át hallgattuk volna szavait, kortörténeti visszaemlékezés volt minden mondata. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont könyvtárának jóvoltából a híres - Farkas Bertalan által is használt - "Pille" sugárzásmérő készüléket is kézbe vehette a közönség.

A nap zárásaként Vizi Pál fejlesztőmérnök, az Űrállomás tematikus egységünkben található MTA Wigner tárlat egyik létrehozója, összegezte az elhangzottakat, szólt az űrkutatás legújabb eredményeiről és a jövő terveiről. 

Werovszky Veronika és Buczkó Imre

Szabó József
A Galaxis terem kínálta előadások mellett, a szakemberek az űrmissziókat bemutató kiállítótéri egységünknél is várták a diákok kérdéseit, akik két emeletünk 250 interaktív eszközét is felfedezhették az élménynap során.

Vizi Pál







A Galileo Webcast csapata ötórás élő adásban követte a nap eseményeit, az M5 csatorna ripotban számolt be a Visszaszámlálás 2018 programról.

Köszönet mindazoknak, akik a nap előkészítésében és lebonyolításában közreműködtek! Legközelebb május 4-én, pénteken a Tűzoltótudomány 2018 és május 10-én, csütörtökön a Trendi Tudomány 2018 tematikus programokra várjuk az érdeklődőket!

A vágatlat közvetítés itt nézhető vissza (hamarosan előadásokra bontva is elérhető lesz az anyag):




(fényképek: Tafferner Tamara és Tamás Péter)