Sokat beszélünk arról, hogy milyen fontos, hogy eleget igyunk, milyen veszélyes a kiszáradás. Arról viszont keveset, hogy a túlzásba vitt ivásnak is vannak komoly veszélyei, akár halálhoz is vezethet bizonyos körülmények között. Erről (is) halhatnak a CsoPa SzTK - Szeniorok Tudományos Klubja következő vendégétől, Rosivall Lászlótól, a Semmelweis Egyetem Kórélettani Intézetének vezetőjétől, Széchenyi-díjas egyetemi tanártól február 28-án. És biztosan szó lesz a sóról is. A témához kapcsolódik Egyed László interjúja A vízivás veszélyei, avagy miért halnak meg a maratoni futók címmel:
 |
| Dr. Rosivall László (kép: kortan.semmelweis.hu) |
E: Napjainkban az az általánosan elfogadott nézet a
folyadékfogyasztással kapcsolatban, hogy nem jó, ha valaki keveset iszik,
naponta legalább 2-3 liter folyadékot magunkhoz kell vennünk – a WHO is ezt
ajánlja. A túlzott folyadékfogyasztásról általában nem esik szó, pedig ez is
veszélyes lehet, akár bele is lehet halni.
R: Fontos megértenünk, hogy mindennapjaink
döntései alapvetően befolyásolják, sőt meghatározzák az életkilátásainkat, az
életminőségünket. A hypertoniásoknak a betegség felismerésekor ma már kezdetben
nem is adnak gyógyszert, hanem azt ajánlják, hogy változtassanak az
életstílusukon. Az életstílusba, életmódba pedig beletartozik minden, a
szórakozás, az ivás, az evés, a mozgás, stb. Az ezekkel kapcsolatos döntéseink
pedig legtöbbször rutinszerűek, nem is gondoljuk át a mögöttük rejtőzködő
nehézségeket, és különösen nem szoktunk arra gondolni, hogy adott esetben
következményeik milyen súlyosak lehetnek. Erőss Zsoltnak például, talán fél
liter vízen múlt az élete!
Mi határozza meg a döntéseinket?
Hogy például mennyit iszunk? A szomjúság
érzésünkön kívül a neveltetésünk, a családi, a társadalmi szokások, de akár a
média jó vagy rossz üzenete is. Gyerekkoromban például az volt a vélemény, és
az én szüleim is ezt mondták nekem, hogy a fegyelmezett gyerek, ha szükséges,
egy darabig kibírja a szomjazást, majd iszunk, ha forráshoz érünk. Mára megváltozott
a világ, és a kirándulók nagy üvegekből, palackokból szinte állandóan
iszogatnak; mert félnek, hiszen tudják, hogy nem jó keveset inni.
E: Ma már az utcán is mindenki palackokkal jár-kel.
R: De mi van abban a palackban?
Ásványvíz, energiaital, tiszta víz, színezékek, ízesítők, egészséget segítő
pótszerek? Nem mindegy! Persze teljesen
egészséges, nem túlterhelt, jó veseműködésű embernél nincs jelentősége, ha egy
vagy két liter „akármit” megiszik. Az egészséges vese nagyon széles határok
között tud alkalmazkodni a só- és folyadék felvételhez. Nem ritka, hogy valaki
egy délután megiszik négy-öt liter sört, vagy tévénézés közben rágcsálva több
deka sót fogyaszt, és ettől akutan nem lesz semmi baja. De a felmérések szerint
az embereknek körülbelül 10-15 százaléka beszűkült vesefunkcióval él a fejlett
országokban - Magyarországon is.
E: Maradjunk még az egészséges vesénél, miközben a legkülönbözőbb
módokon táplálkozunk, a szervezetünknek ahhoz, hogy egyensúlyban legyen, egy
nagyon finoman beállított belső környezetre van szüksége, pontosan beállított
nátrium, kálium, kalcium, magnézium, stb. arányokra, miközben azt sem tudjuk,
hogy ezek az anyagok melyik táplálékkal milyen mennyiségben jutnak be a
szervezetbe, ezt a vese állítja be, kiválasztva a felesleges mennyiségeket?
R: Igen, de persze aki érti
ezeket a folyamatokat, az érti csak igazán, hogy ez mennyire bonyolult. A
szervezet só- és vízháztartás egyensúlyát nagyon sokféle tényező, szabályozási
mechanizmus együttesen határozza meg; ebben még az idő is egy fontos tényező.
Tételezzük fel, hogy egy eszméletlen beteg érkezik, akiről tudjuk, hogy
cukorbeteg. Fontos, hogy a beavatkozás előtt megtudjuk, hogyan alakult ki ez az
eszméletlen állapot! Ha szép lassan alakult ki a hiperglikémiás kóma, akkor másképpen
kell kezelni, mint ha ez az állapot nagy mennyiségű cukor hirtelen bevitelének,
fogyasztásának a következménye. Sok édesség hirtelen elfogyasztásának hatására
nagyon magas lesz a vércukor, és a sejteknek nincs idejük arra, hogy
anyagcseréjüket megváltoztatva fokozzák tűrőképességüket. Ha az állapot napok
alatt, lassan jött létre, akkor a szervezetnek jut ideje arra, hogy minden
egyes sejtje megváltoztassa saját anyagcseréjét és így alkalmazkodjék az új
állapothoz. Az új egyensúlynak a kialakítása napokig tarthat. Ezért ha ez
utóbbi betegnél hirtelen visszaállítjuk az eredeti állapotot, akkor a szervezet
még napokig dolgozik valami ellen, ami már nincs is jelen. A betegség
kialakulásának dinamizmusát nem figyelembe vevő kezelés végzetes is lehet.
E: Kanyarodjunk vissza az egészséges emberhez. Ma azt mondja mindenki,
hogy igyál sokat!
R: Az alapvető szabály az, hogy a
vesének és a szervezetnek általában kisebb feladat, kisebb munka megszabadulni
a többlet víztől, mint vizet spórolni. Ha valaki sokat iszik, többet, mint
amennyit a szervezete igényel, akkor ezt kiüríti. A vesének sokkal kevesebb
energiájába kerül egy-két liter híg vizeletet kiválasztania, mint vizet
„spórolva” koncentrált vizeletet ürítenie. Elméletileg napi fél liter vízzel is
meglehet valaki, legfeljebb kevés és nagyon koncentrált vizeletet ürít. Ez a
vesére rótt nagy munkán kívül hosszútávon számos káros következménnyel járhat,
például fokozódik a vesekő képződés veszélye. Ráadásul, amíg erre a húsz éves,
egészséges szervezet képes, addig az idősebb csökkent veseműködésű embernél
akut életveszély alakulhat ki, mert nem képes már maximálisan koncentrálni a
vizeletet, több folyadékot veszít, mint amit bevisz, és a szervezete kiszárad.
Bonyolítja a dolgot, hogy a túlzott folyadékfogyasztás is életveszélyes lehet.
Nemrég megtörtént, hogy egy 12 éves svéd iskolás gyerek a társaival játszott,
és azt a szabályt találták ki, hogy a vesztesnek mindig meg kellett innia egy
pohár vizet. Valahogy úgy alakult, hogy ő veszített legtöbbször, és így néhány
óra alatt több liter vizet ivott; pár óra alatt meghalt. Kaliforniában
Sacramentóban korábban a rádióban meghirdették, hogy aki három óra alatt a
legtöbb vizet issza úgy, hogy közben nem megy ki vécére, az kap egy jegyet a
legközelebbi sporteseményre. Egy 22 éves tanárnő nyert volna, de rosszul lett
és a kórházban sem tudtak már segíteni rajta. És ott vannak az „alkalmi”
sportolók, például a mindenre elszánt kocogók, akik edzetlenek, nagyon
izzadnak, és szinte folyamatosan isznak. Nem ritka, hogy valaki amatőr
sportolás közben órákat edz, megiszik több liter vizet, és meghal. Ugyanis
néhány liter víztől meg lehet halni, ha a szervezet nem üríti ki elég gyorsan a
folyadékot. Ilyenkor a vér felhígul, az ozmotikus nyomás csökken a keringésben,
és a víz beszívódik a sejtekbe, ahol magasabb az ozmotikus nyomás, és megnő a
térfogatuk. Ez nem lenne baj, de a zárt koponyában ehhez nincs elég szabad
hely, ezért a nyúltvelő beékelődik a koponya és a gerincvelő közötti
„öreglyukba”. Ennek következtében a nyúltvelő életfontosságú központjai, a
légzés, a vérnyomás és a keringés központjai mechanikusan károsodnak, ami
könnyen halálhoz vezet. A túlzott folyadék bevitel tehát életveszélyes
agyödémát okozhat.
E: A vese ilyenkor nem kezd pánikszerűen folyadékot üríteni?
R: Dehogynem. És aki kellemes
sörözés közben iszik meg négy-öt litert, annak semmi baja sem lesz, mert közben
a folyadék távozik, azaz gyakran és pánikszerűen „kimegy”. Van azonban egy
antidiuretikus, azaz a vizelést megakadályozó hormonunk, ami elsődlegesen akkor
választódik el, ha az ember szomjazik, azaz a szervezetnek spórolnia kell a
vízzel. Ez a hormon akkor is termelődik, ha például a szervezetet túl nagy
stressz éri. Ez fejlődéstanilag logikus, hiszen az az állat, amelyik
életveszélyben van, és menekülnie kell, nem jó, ha vizelési ingert érez. De
ugyanígy van az ember vizsga közben is, vagy amikor a szervezetben az
erőltetett testmozgás miatt nő a szimpatikus tónus. Persze a menekülő állat nem
iszik. Viszont a tudatos kocogó, vagy edző ember, még ha nem is gyötri a
szomjúság, látva az izzadást, és félve a kiszáradástól, jelentős mennyiségű
folyadékot fogyaszt el, és könnyen vízmérgezést kap, mert a vese nem
ellensúlyozza a túlzott folyadék bevitelt. Ezért halnak meg néha az igazán jó
erőben lévő, de nem profi maratoni futók is, nemcsak terrorcselekmény miatt,
hanem mert túlisszák magukat.
E: Rátérve a sóra, azt mondják, hogy a sózás onnan ered, hogy a múltban
az erős fizikai munka miatt sok só távozott az izzadsággal a szervezetből, ezt
kellett pótolni.
R: Kétségtelen, hogy az
izzadsággal a szervezet sót veszít, és ez így volt régen is, meg így van ma is.
Sőt, ha az ember megnyalja a bőrét, úgy érzi, hogy az izzadság nagyon sós,
tehát az izzadással nagyon sok sót veszít. Az izzadság sótartalma azonban csak
feleakkora, mint a véré. Ezért, ha pontosan olyan sótartalmú vizet iszunk, mint
amilyen a vér – azaz úgynevezett fiziológiás sóoldatot -, akkor túlsózzuk a
vért. A vér jelentősen csökkent vagy növekedett sótartalma pedig egyaránt
veszélyes és ártalmas. Tehát az izzadság pótlására megfelelő mennyiségű sót
tartalmazó vizet érdemes fogyasztani. Ha nyáron, mondjuk, fát vágunk, vagy erős
fizikai munkát végzünk, akár több liter folyadékot és nem kevés sót is
veszíthetünk néhány óra alatt; mindkettőt érdemes pótolni. Hányás vagy hasmenés
alkalmával is nagyon sok folyadékot és egyéb anyagokat (nátrium, kálium,
hidrogénkarbonát, stb.) veszíthet a szervezet. Ennek következtében hamar
kialakulhat a sav-bázis és a só-víz háztartás jelentős egyensúlyzavara. Ezek az
állapotok közvetlenül vagy nem megfelelő kezelés esetén (pl: az anya csak
tiszta vizet ad a csecsemőnek), olyan súlyos belső környezeti eltéréseket
okozhatnak, amelyek akár egy életre ható következményekkel járhatnak.
Előfordulhat, hogy valaki később azért lesz epilepsziás, mert a gyerekkori
hányás, kiszáradás következtében súlyosan sérültek az agysejtjei.
E: Visszatérve a sóra, ez is egy kritikus pontja a táplálkozásunknak,
illetve az egészségünknek.
R: Néhány alaptétel: só nélkül
nem lehet élni. A túl sok só viszont árt. De mennyi a túl sok só? Vannak
társadalmak, ahol nagyon alacsony a sóbevitel, kevesebb, mint napi 3 gramm.
Ezekben a közösségekben gyakorlatilag nincs esszenciális magas vérnyomás – ez a
magas vérnyomásnak az a fajtája, amelynek nem tudjuk megmondani az okát. Az
ideális napi adag tehát 3 gramm körül lenne felnőtteknek. Magyarországon
viszont a gyerekek is nem ritkán 8-10 gramm sót fogyasztanak az óvodában vagy
az általános iskolai étkezésben. A felnőttekre jellemző napi 15-20 gramm só bevitele
sokszorosa annak, amire a szervezetnek szüksége van. Mellesleg a napi 3 gramm
bevitelt tartani nagy művészet, mert a kenyérrel és az egyéb ételeinkkel ennél
többet fogyasztunk el mindenféle utánsózás nélkül is. Ezért az elterjedt
étkezéskori utósózást javaslom elkerülni.
E: Hogyan árt a túlzott sómennyiség?
R: A sok nátrium miatt megnő a szervezet víztartalma, emelkedik a vérnyomás, fokozódik a szimpatikus aktivitás; mindez rendkívül ártalmas az erekre. És hát az érrendszer állapota minden szerv, az egész szervezet működését befolyásolja, akár még a hallást, a memóriát és a gondolkodást is. Az elmúlt hónapokban kimutatták, hogy a fokozott sóbevitel még az immunműködésünket is rosszul érinti, fokozza az autoimmun betegségek súlyosságát. Visszatérve tehát az alapkérdésre: mennyi sót fogyasszunk – lehetőleg semmit ne sózzunk! Amennyi sóra szükségünk van, azt az étkezéssel biztosan megkapjuk, még többet is. Hirdetjük az egészséges életmód fontosságát, de hogy milyen az egészséges életmód, azt alig tanítjuk az iskolában. A gyermekek környezetében található minták, példák, illetve a média is általában az ellenkezőjét sugallják! Amit tanácsolhatunk, az éppenséggel a legnehezebb; mindenki használja a józan eszét annak eldöntésére, hogy az ő körülményei között mi az optimális. Az egészséges életmódnak csak általános alapszabályai vannak, amit mindenkinek magának kell lefordítania a konkrét élethelyzetekre.
Egyed László tudományos újságíró írásai az alábbi rovatainkban érhetők el: Tudomány az életünk, CT - Csopa Tudás, Történetek tudósokról
A Csopa SzTK - Szeniorok Tudományos Klubja programunkról itt olvashatnak bővebben.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése