iho.hu: Vasútbarátok, kedden irány a Csopa!

Kormányos László lesz a december 10-én esedékes Csopa Traffic–Indóház Közlekedési Estek következő előadója. A MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese előadásában a vasúttársaságot érintő időszerű témákat bontja ki, de a végére – szokás szerint – ezúttal is kérdés-felelekké lényegül majd át kiadónk idei utolsó közlekedési szakestje.

A vasút életünk lényegi része, mindenkinek van véleménye róla, akár utazik vonattal, akár nem. Az összkép vegyes, és a Start még esztendeje sem hivatalban lévő új felsővezetése elszánta magát arra, hogy felszámolja a vasút a koncepcióalkotás terén tapasztalható évtizedes lemaradását. A változások nem csak a tervezett járműbeszerzésekben, működő jegykiadó automatákban és használható menetrendek szerkesztésében nyilvánulnak meg: a MÁV-Start az új vasútvállalati modellnek megfelelően már vevőként léphet fel a társaságon belül, újabban megrendelheti például, hol kell felszámolni a lassújeleket.
Tehát december 10., 17 óra, Csodák Palotája, Indóház közlekedési est Kormányos Lászlóval. Minden érdeklődőt tisztelettel várunk! A rendezvényen Csopa havibérlettel, napi- vagy kedvezményes délutáni (16 órától helyben váltható) belépőjeggyel lehet részt venni. Előzetes regisztráció a tok@csopa.hu e-mail címen.