LAST CALL - Hamarosan zárul a jelentkezés a Tudomány Mozaik 4.0 pályaorientációs tudományfesztiválra

Nagyításhoz kattintson a képre!
A 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban megrendezett - több száz óvodást, általános és középiskolás diákot, családot vonzó - Tudomány Mozaik fesztivált idén 2019. november 19-én, kedden tartjuk 9 és 13 óra között a Csodák Palotájában. Ebben az évben központi témánk a pályaorientáció és a pályaválasztás.

 Miért érdemes ezen a napon ellátogatni hozzánk?

A Csopa nyolc tematikus egységének 250 interaktív eszköze mellett felár nélkül érhetők el az alábbiak:
  • Szakmai partnereink pályaválasztást segítő interaktív bemutatkozó standjai
  • Izgalmas ismeretterjesztő előadások a Galaxis és a Nap teremben  
  • Az első 500 jelentkező részt vehet az erre a napra összeállított Öveges termi látványos kísérlet bemutatónkon
Kiket várunk?
  • A közvetlen pályaválasztás előtt álló középiskolásokat.
  • A különböző szakmák iránt érdeklődő általános iskolásokat.
  • A világunkat éppen felfedező óvodásokat.
Kiállítóink:

Bay Zoltán Kutatóközpont - Mi az alkalmazott kutatás? Milyen szerepük van a mindennapjainkban a kutatási eredményeknek? Hogyan tud az alkalmazott kutatás hozzájárulni a Körforgásos Gazdaság megvalósulásához? – Standunkon a fentiek mellett olyan interaktív programokkal és játékokkal találkozhatnak az érdeklődők, amelyek mélyebb betekintést engednek ezen terület rejtelmeibe és segítik őket pályát választani.


ELTE Kémiai Intézet - A kémia varázslatos világába a kísérleteken keresztül lehet a legélvezetesebben eljutni. Ezt az ajtót nyitják ki minden érdeklődő számára a Tudomány Mozaik 4.0 rendezvényen az ELTE kémiatanár-jelöltjei. A standon rengeteg csoda várja az érdeklődőket, akik saját maguk is kipróbálhatnak minden kísérletet.


ELTE Pedagógiai és Pszichológiai KarSzemélyiségteszt: A program során az érdeklődők különböző rövid, egyszerűen kitölthető pszichológiai kérdőívek közül választhatnak, melyek többek között személyiségjellemzőkkel, a pszichológiai egészséggel és jólléttel, illetve az életmóddal foglalkoznak. Néhány kérdőív kifejezetten a pályaorientáció és a továbbtanulás kérdésében nyújt segítséget az érdeklődési irányok és célok feltérképezésével. A kitöltést követően a diákok azonnali írásos visszajelzést kapnak, melyet a helyszínen pszichológus kollégáinkkal közösen értelmezhetnek, illetve felmerülő kérdéseikre is választ kaphatnak.


Eötvös Gravity Research Group (ELTE Fizikai Intézet) - Standunkon a gravitációs hullámok világába és a nemzetközi LIGO kísérlet ELTE-s magyar résztvevőinek kutatómunkájába adunk betekintést. Ha érdekel az asztrofizika, a csillagászat, és az emberiség legújabb érzékszervei a világegyetemre, nézz be hozzánk!

Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány - A gyerekek és felnőttek az újraélesztés alapjait ismerhetik meg, oktatófantomok segítségével kipróbálhatják a felnőtt és gyermek újraélesztést, a defibrillátor használatát és a légúti idegentest eltávolítását. A kisebbeket játékos feladatok és színezők várják, míg a nagyobbak interaktív játékokon tesztelhetik tudásukat.

Főtáv – Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. - A Főtáv Zrt. Magyarország legnagyobb távhőszolgáltatója, egyik legfontosabb feladata, hogy úgy biztosítson meleget az otthonokban, irodákban, üzleti partnereknél, hogy kiemelten szem előtt tartja a főváros fenntartható fejlődését, közreműködjön egy élhetőbb Budapest létrehozásában, és megőrizze a jövő generációi számára a környezetet és a természeti erőforrásokat. A standon interaktív makett, edukációs feladványok és játékok várják a látogatókat. 

Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. - Szemléletformáló, környezetvédelmi oktatóstand játékokkal, feladványokkal és információs anyagokkal. 

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. - A rendezvényen a hazai vasúti személyszállítással ismerkedhetnek a témanap résztvevői. Segítséget nyújtunk a pályaorientációban, az érdeklődők információt szerezhetnek a középfokú ösztöndíj programunkról, a vasút specifikus partner középiskolák oktatási kínálatáról és az aktuális vonatos utazási ajánlatokról.

Richter Gedeon Nyrt. - Pillants bele a Richter Gedeon laborban a gyógyszerkutatás világába, ismerd meg a molekulák „titkát”! Játssz, tanulj és nyerj a tudomány segítségével! Ha érdekel a kutatói élet, kérdezd a Richter szakértőit! A játéktéri standon pályaorientációs programunk keretében segítséget kaphatsz többek között önéletrajz készítéséhez, életpálya tervezéshez.

Szakicska-ház - A csömöri „Szakicska-ház” ismeretterjesztő tevékenységét szeretnénk bemutatni standunkon. Az 5-12 éves korosztály természettudományos-kísérletezős foglalkozásainkon keresztül a világ rejtelmeit tanulmányozhatja. Szüllőné Bíró Ágnes vezetésével kísérleteket végzünk citrusokkal, megvizsgáljuk a citromban, narancsban található kémiai anyagokat és azok tulajdonságait.

A témanapra érkező iskolai csoportok maximum 2 előadást választhatnak az alábbi menüből a szabad helyek függvényében:

Kezdés:
Előadás (A - a Galaxis terem kapacitása 100 fő; B - a Nap terem kapacitása 35 fő)
9:15
VAN SZABAD HELY
9A - YouTube videós előrejelzések a meteorológusok eszköztárában
Kiss-Szabó Zsanett - Országos Meteorológiai Szolgálat

Miként készülnek a napi netes időjárás előrejelző videók? Miért van ezekre szükség? Kik és hogyan készítik? Az előadás betekintés enged az előrejelző és veszélyjelző osztályon folyó munkába.
VAN SZABAD HELY
9B - Kiből lehet vegyész vagy kémiatanár?
Láng Győző - ELTE TTK


Az ELTE Kémiai Intézet PR honlapjának megfelelő oldalán sok tájékoztató kiadvány és sikeres vegyészekkel, kémiatanárokkal, illetve hallgatókkal készített interjú tekinthető meg. A Tudomány Mozaik 4.0 rendezvényen tartott interaktív előadás a fentiekből megtudható információkon túlmutató személyes találkozás lehetőségét ajánlja fel az érdeklődő fiatalok számára. Ennek megfelelően az előadótól a hallgatóság őszinte kérdéseire adott őszinte válaszok várhatók.
10:15
VAN SZABAD HELY
10A - Mi fán terem az a „gyógyszeripari kutató”?
Szántay Csaba - Richter Gedeon Nyrt. (Szerkezetkutatási Osztály) 

Hogy válthatsz Te is kutatóvá?
Szegi Beatrix - Richter Gedeon Nyrt. (HR business partner)

Felső tagozatosoknak és középiskolásoknak ajánlott!
11:15
BETELT 
11A - Csillagászat gravitációs hullámokkal
Raffai Péter - Eötvös Gravity Research Group (ELTE Fizikai Intézet)

Albert Einstein már több mint száz éve következtetett a gravitációs hullámok létezésére és tulajdonságaira. A téridőnek ezeket a világűrt átszelő fodrozódásait mégis csak az elmúlt négy évben sikerült a Földön közvetlenül észlelnünk. Az Egyesült Államokban megépült LIGO gravitációshullám-detektorok és az olaszországi Virgo detektor mostanra már tíz alkalommal észlelték távoli galaxisokban fekete lyukak összeolvadásait, 2017 augusztusában pedig ütköző neutroncsillagok gravitációs hullámait is sikerült kimutatniuk. Utóbbi segítségével csillagászok az ütközésből visszamaradt izzó anyag utófényét is megfigyelhették, bizonyítékot találva arra, hogy a földi aranykészlet ilyen neutroncsillag-ütközésekből származik. Az emberiség új érzékszervvel figyelheti az Univerzumot, a gravitációs hullámok első észlelései a csillagászat egy teljesen új ágának megszületését jelentik. Az előadás a terület eddigi eredményeit és az ELTE LIGO tagcsoportjának hozzájárulásait tekinti át.


Felső tagozatosoknak és középiskolásoknak ajánlott!
BETELT
11B - A környezetbarát távfűtés tudománya
Herpai Attila - Főtáv - Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.

A távfűtés jelenlegi és jövőbeni helyzetéről szóló előadás.
12:15
BETELT
12A - A hülyeség pszichológiája
Aczél Balázs - ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Sokáig élt a feltételezés, hogy a magas intelligenciával rendelkező emberektől intelligens viselkedést várhatunk el, de elég a hétköznapi tapasztalatainkra hagyatkozni, hogy belássuk, téves ez az elvárás. Nagyon okos emberek is tudnak a racionalitással és a bölcsességgel szemben cselekedni. Sőt, mint az előadásból majd kiderül, ha a sok ész nem párosul bölcsességgel, akkor nagy és veszélyes hülyeségekhez vezethet.

A program a Csopába megváltott kedvezményes diák napijeggyel (2500 Ft/fő – minimum 15 fős csoportok esetén) látogatható, mely magában foglalja a két emelet 250 interaktív eszközének felfedezését is (további kiegészítő szolgáltatások a www.csopa.hu weboldalon meghirdetettek szerint érhetők el). A kísérő pedagógusok számára a részvétel ingyenes, amennyiben csatakoznak a Csopa Pedagógus Klubhoz. A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztráció szükséges a tok@csopa.hu e-mail címen. Bővebb információ Paszternák András tudománykommunikációs vezetőnktől kérhető a 06-30-569-1240-es telefonszámon.

A jelentkezés során az alábbi adatokat kérjük megadni:
Iskola neve:
Iskola címe:
Kapcsolattartó:
Kapcsolattartó elérhetősége (e-mail/telefon):

A kísérő pedagógusok Csopa Pedagógus Klub kártyaszáma (a T-vel kezdődő szám az elektronikus kártya vonalkódja alatt – online regisztráció a https://www.csopa.hu/pedagogus-regisztracio linken):
Létszám (diák + pedagógus):
Osztály:

Várható érkezés ideje (az Öveges termi kísérlet bemutatók kezdési idejét a megadott érkezési időpont alapján határozzuk meg, jelentkezési sorrendben feltöltve a fél óránként kezdődő előadásokat):
Választott Galaxis vagy Nap termi előadás kódja (pl. 9A; minden csoport maximum két előadást választhat):

Tanuljunk együtt szakmai partnereinktől a Csodák Palotájában!

(A programváltozás jogát fenntartjuk!)