Segítünk a pályaválasztásban! - Októberben indul a Csopa Iránytű

A pályaválasztás előtt álló felső tagozatosoknak és középiskolásoknak segít a Csodák Palotája új pályaorientációs sorozata, melynek keretében izgalmas hivatásokat, fordulatos életutakat ismerhetnek meg a fiatalok. A beszélgetések, előadások házigazdája Egyed László tudományos újságíró, aki hosszú éveken át vezette élményközpontunkat.

Az őszi szezon vendégei:
Legkedvesebb kutatási területe az emberré válás korai szakasza. Rudabányán 1977-től vezette az ásatásokat a rendkívül gazdag lelőhelyen, ahonnan a Rudapithecusnak nevezett előember maradványai előkerültek még a hatvanas években – Kordos Lászlóról szinte mindenkinek a Rudapithecus jut eszébe, de foglalkozott az ipolytarnóci ősállatok és a mecseki dinoszauruszok lábnyomaival és a Kárpát-medence emlősfaunájának a kialakulásával is. A Magyar Állami Földtani Intézetben (MÁFI) segédmunkatársként kezdte és egészen az igazgatóságig jutott. Fontos számára, hogy az ismereteket továbbadja, tudományát népszerűsítse, számos tudományos ismeretterjesztő cikket és húsz könyvet írt.

A rendezvényen az alábbi kérdéseket boncolgatjuk a hallgatósággal közösen: Biztos, hogy azzal foglalkozunk majd, amit tanulunk? Felkészültek vagyunk a szakmaváltásra? Mit jelent egyszerre különböző hivatásokat űzni?Vendégünk személyes példákon keresztül mutatja be a fenti foglalkozások szépségeit és kihívásait.
Ha az ember megfertőződik, akkor működésbe lép az immunrendszere, és olyan ellenanyagokat termel, amelyek elpusztítják a behatolókat. Ha valakit megmar a mérges kígyó, megharap egy veszett kutya és már a betegség tünetei is kialakultak, nincs idő nála megvárni, amíg a szervezet védekező mechanizmusa működésbe lép. Ilyenkor más szervezetekben termelt ellenanyagokat adnak be a betegnek, hogy megakadályozzák a súlyos, többnyire végzetes következményeket. Amennyiben, valaki nincs beoltva influenza ellen, és súlyos tünetekkel kórházba kerül, már nincs idő a védőoltás hatásának kialakulására (ami általában 2-3 hét). Ebben az esetben nagyon hasznos, akár életmentő lehet az influenza vírust semlegesítő ellenanyag, ami azonnal hat. Tegyük hozzá, hogy míg egy védőoltás pár ezer forintba kerül, egy ilyen kezelés költsége akár több millió forint is lehet. Manapság az ellenanyagoknak számos olyan típusát fejlesztették ki, amelyek a korábbiaknál sokkal hatékonyabb beavatkozást tesznek lehetővé. Kacskovics Imre és munkacsoportja olyan génmódosított egereket vizsgál, amelyek segítségével hatékonyabb az ilyen ellenanyagok létrehozása, sőt akár olyan antigének ellen is képesek ellenanyagot termelni, amelyek a normál egerekben nem váltanak ki immunválaszt.
Miért érdemes kutatónak mennünk? Mivel foglalkoznak azok, akik az állatok viselkedését vizsgálják? Mit tudhatunk a kutya és az ember barátságáról? Miként kapcsolhatók össze az új ismeretek a robotikával? 

  • december 11., szerda 10:00 - Gyulai József fizikus
Gyulai József, a nanotudomány egyik hazai meghonosítója, aki tudományos életének mintegy harmadát vendégkutatóként töltötte nagy hírű egyetemeken, meglehetősen kacskaringós utat járt be mielőtt mostani pályájára lépett. Gyerekszínészként játszott Gobbi Hildával, Somlay Artúrral, Ajtay Andorral, zongorázott, zeneszerzés szakra járt a szegedi Konzervatóriumba, mai napig verseket ír, lefordította angolra a Walesi bárdokat, szóval egy izgalmas, változatos életúttal ismerkedhetünk meg vele beszélgetve.

A pályaorientációs élményműhely programjai a Csodák Palotájába megváltott kedvezményes diák napijeggyel (2500 Ft/fő – minimum 15 fős csoportok esetén) látogathatók, mely magában foglalja a két emelet 250 interaktív eszközének felfedezését is (további kiegészítő szolgáltatások a www.csopa.hu weboldalon meghirdetettek szerint érhetők el). A kísérő pedagógusok számára a részvétel ingyenes, amennyiben csatakoznak a Csopa Pedagógus Klubhoz. A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztráció szükséges a tok@csopa.hu e-mail címen. Bővebb információ dr. Paszternák András tudománykommunikációs vezetőnktől kérhető a 06-30-569-1240-es telefonszámon.

A jelentkezés során az alábbi adatokat kérjük megadni:
Iskola neve:
Iskola címe:
Kapcsolattartó:
Kapcsolattartó elérhetősége
(e-mail/telefon):
A kísérő pedagógusok Csopa Pedagógus Klub kártyaszáma (a T-vel kezdődő szám az elektronikus kártya vonalkódja alatt – online regisztráció a https://www.csopa.hu/pedagogus-regisztracio linken):
Létszám (diák + pedagógus):
Osztály:
Várható érkezés ideje

Minden érdeklődőt tisztelettel várunk!

(A programváltozás jogát fenntartjuk!)