CT - Csopa Tudás: ELTE SIKEREK

CT - Csopa Tudás rovatunkban ezúttal is a tudományos hírekből szemezgetünk:

Gazdag programkínálattal várja az ELTE Alumni - az ELTE Diplomások köre a tudományok iránt érdeklődőket:

Hírneves, az ELTE falai közül kikerült alumnusok beszélnek munkájukról, sikereikről és ELTE-s kötődéseikről azon az előadássorozaton, amely „ELTE Sikerek” címmel indult május 17-én az ELTE Alumni Központ szervezésében: a nyitó előadást Lovász László, az MTA elnöke tartotta.

Az előadássorozat következő előadója Tölgyessy Péter, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével kitüntetett alkotmányjogász, politológus. 1957-ben született, egyetemi tanulmányait az ELTE ÁJK-n végezte. 1981-től az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1990-től országgyűlési képviselő, számos rendszerváltó, sarkalatos törvény kidolgozója. A 90-es évek elejétől elsősorban elemző írásaival van jelen a magyar közéletben. Az ELTE ÁJK vendégoktatója, 2006-tól az MTA Politikatudományi Intézetének munkatársa.

Időpont és helyszín: 2017. június 07., szerda 18:30 - ELTE ÁJK Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3., I. em.)

További információ itt található.  

Friss hírek és programok a szervezet Facebook-oldalán

Megjegyzések