Kutató középiskolások a kémia bűvöletében

Április 18-án, kedden 17:30-tól folytatódik Tudományos Csopa Cafe sorozatunk a Csopa Camponában. Kutatókat bemutató sorozatunk áprilisi fejezetében középiskolás diákokat látunk vendégül. Márfai Fruzsinát és Nyariki Noelt - a Berzsenyi Dániel Gimnázium kémia önképzőkörének lelkes résztvevőit - arról faggatjuk, mi motiválja őket abban, hogy szabadidejük egy részét a tudományok művelésére fordítsák. Megtudhatjuk, hogyan és miért mélyedtek el a kémia rejtelmeiben, milyen eredményekkel szolgált ez irányú tevékenységük. Ismeretterjesztő előadásukban a szakterületükön elért eredményeket tárják elénk.   

Az önképzőkörön a kémia minden területével foglalkozunk, illetve foglalkozhatunk, amit az iskolai körülmények megengednek. A szakkör fő célja a tudomány, illetve a tudományos kutatás megismertetése – legyen szó egy adott témában folytatott gyűjtőmunkát összegző beszámolóról vagy a közvetlen kísérletezésről, kutatásról. Magát az önképzőkört mi magunk, diákok kezdeményeztük még 2014 elején. Azóta sokfelé megfordultunk, szerepeltünk például az Országos Diákvegyész Napokon, a győri TUDÁS expo-n, az Országos Természettudományos Szakkiállításon; részt vettünk a Magyar Biotechnológiai Szövetség, és az AMGEN által szervezett Párbeszéd a biotechnológiáról című előadássorozat egyik konferenciáján. Lehetőséget kaptunk arra, hogy írásaink megjelenjenek a Természet Világában és a Középiskolai Kémiai Lapok című folyóiratban. Több táborban is eljutottunk néhányan, ilyen volt a KUTOSZ által szervezett TUDÁS tábor 2015-ben és 2016-ban, illetve az MTA Természettudományi Kutatóközpontban zajló AKI kíváncsi kémikus kutatótábor.  

Megjegyzések