Másoktól tanulni 3. - A cirkuszpedagógia titkai

Több mint százötven pedagógus - köztük Tudományos Oktatási Központunk vezetője - vette az irányt a Fővárosi Nagycirkusz felé vasárnap délután, hogy részese legyen az első hazai Cirkuszpedagógiai műhelyfoglalkozásnak. A kőcirkusz vendégei elsőként a Cirkuszi szomszédolás című, káprázatos akrobata mutatványokat felvonultató műsort tekintették meg. A színes, szinházi elemekkel gazdagított produkcióban, a környező országok művészei varázsolják el a közönséget a kétórás program keretében. 

Az előadást követően Fekete Péter igazgató és Kardos Kata, cirkuszpedagógiai koordinátor ismertette a témában eddig elért eredményeket és a jövő grandiózus terveit. A tanárok találkozhattak a cirkusz ötletpályázatára érkezett és a manézsban megvalósított cirkuszpedagógiai órák létrehozóival, köztük Sinkó Andreával a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium mukatársával. A tanárnővel a Fizika a cirkuszban című könyvével kapcsolatban együttműködtünk a Rügyező tudomány időszaki tárlat keretében, ahol a vándortársulatok mutatványait elemeztük. 2016 októberében rendhagyó cirkuszi fizikaórája  is bemutatkozott a Csopa Playbar előadótermében.

Köszönet a lehetőségért a Fővárosi Nagycirkusznak, sok sikert oktatási terveik megvalósításához!

Megjegyzések