Már az űrkutatók is a Csodák Palotájába járnak! - MANT Űrakadémia Klub a Csopa Playbarban

Bacsárdi László köszönti a MANT Űrakadémia Klub résztvevőit
Csütörtök délután az űrkutatásé volt a főszerep a Csopa Playbar rendezvénytermében. Itt került sor a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Space Generation Advisory Council (SGAC) több éve sikerrel futó MANT Űrakadémia Klub sorozatának szezonnyitó rendezvényére.

Az űr iránt érdeklődő fiatalok számára, a két szervezet által indított programon elhangzó előadások az űrtevékenység sokszínű világába engednek betekintést, mely érdekes lehet jogász, orvosi vagy mérnöki nézőpontból is.  

Az űrtudomány bűvöletében...

Strádi Andrea lebilincselő előadása
A megjelenteket Bacsárdi László, a MANT főtitkára köszöntötte. Az első vendég, Strádi Andrea, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont kémiai és sugárvédelmi témákban is jártas kutatónője az űrbeli sugárzási viszonyok feltérképezésének lehetőségeit és annak következményeit mutatta be Sugárzó kozmikus veszélyek biztonságos megfigyelése - űrdozimetria és ami mögötte van című előadásában.
 
Schuminszky Nándor
Milánkovich Dorottya, az SGAC képviseletében konferálta fel Schuminszky Nándort, aki a több mint 50 éves kutatómunkája során az űrkutatás területéről összegyűjtött legizgalmasabb sztorikról mesélt. A kisfilmekkel és helyszíni minikiállítással színesített előadás nagy sikert aratott a jelenlévők körében.

Harmadikként Rőmer Péter bepillantást engedett a saját készítésű Hold felszínéről mintázott diorámáinak világába. A bemutató után az érdeklődők a kötetlen beszélgetés keretében ismerkedhettek a méretarányos domborművekkel.

A MANT Űrakadémia Klub résztvevői késő estig beszélgettek a Csopa Playbar közösségi terében.

Az űrkutatók legközelebb április 27-én, csütörtökön térnek hozzánk vissza, a legfrissebb űrhírekért érdemes időnkét rákattintatni a MANT weboldalára

Rőmer Péter az egyik Hold diorámával


Űrakadémia Klub a Csodák Palotájában

(fényképek: Trupka Zoltán, Tóth Zsolt, PA)

Megjegyzések