Örömet szerezni a kémiával - Kémcső Jenő látogatása a Csupaszíveknél

Pillanatképek a kémiai foglalkozásról...
Tíz évvel ezelőtt kezdtek táncot tanítani fogyatékkal élőknek a Bálint Házban, három éve kézműves foglalkozásokkal is várják a Csupaszíveket

Hétfő délután Kémcső Jenő (dr. Paszternák András, Tudományos Oktatási Központunk vezetője) látogatott el a Csodák Palotájából a program résztvevőihez, hogy Spatula Sárával (Paszternák-Szendy Barbara, a Bálint Ház programszervezője) közösen kémiai kísérletekkel csaljon mosolyt az arcukra. A háztartásban előforduló anyagokkal elvégzett tudományos bemutatók során a jelenlévők megismerkedhettek a só, a cukor, az olaj, az ecet és a tej rejtett tulajdonságaival. Egyes kísérleteket önállóan végezhettek el a különböző korosztályok képviselői, akiket lenyűgöztek a színes oldatok és a látványos folyamatok. A két kémikus munkáját Koltai Sonja segítette. 

Csupaszívek hosszan tartó tapssal mondtak köszönetet a rendhagyó foglalkozásért, a program a hagyományos táncházzal folytatódott Ország József vezetésével.

(fényképek: Berényi Péter)
  

Megjegyzések