Amikor a cirkusz a Csodák Palotájába költözött... - interaktív fizika óra a Csopa Playbarban

Sinkó Andrea a cirkuszok fizikájáról a Csopa Playbar előadótermében
Sinkó Andrea szombathelyi pedagógus tudománynépszerűsítő munkájára a Fizika a cirkuszban című könyvének megjelenésekor figyeltünk fel a Csodák Palotájában. Első együttműködésünk a 4 évszak tudománya időszaki tárlatsorozathoz kötődött. A Rügyező tudomány kiállításon a tavasszal útnak induló vándorcirkuszok műsorszámainak fizikai háttere elevenedett meg a tablókon, a Csobbanó és Szüretelő tudományokon Andrea játékos kísérleteivel találkozhattak a látogatók a Csopa Camponában.

Szombathelyi és budapesti diákok a rendhagyó fizika órán

Ezúttal a tanárnő és kollégái Cirkusz-projektje vendégszerepelt Budapesten a Csopa Playbarban

Október 26-án a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium, a fővárosi Deák Téri Evangélikus Gimnázium és a Lauder Javne Iskola közel ötven diákja ismerkedett a kupola alatti világ tudományos vonatkozásaival. 
Sinkó Andrea könyvének borítója

"... Ha a fizikatanár cirkuszba megy, akkor könnyen előfordul, hogy nem tud „csak” szórakozni, hiszen a mutatványok mögött rejlő fizikai törvényszerűségeket keresi – találja..."

Az audiovizuális elemekkel tarkított interaktív tanórára az előadótermünkben került sor. A különböző produkciók fizikáját látványos kísérletekkel magyarázta az előadó. A kiosztott kellékek segítségével a diákok aktív részesei voltak a nem mindennapi foglalkozásnak. A második órában a témához kapcsolódó Newton és Illúzió kiállításokat tekintették meg a középiskolások. Az előbbin Hermmann Zsófia, az utóbbin Orbán Ádám demonstrátorunk kalauzolta a csoportot. Jutott idő a körmozi felfedezésére is.

A vetélkedő műsorvezetői
A délutáni program az előadóban folytatódott: Sinkó Andrea képes élménybeszámolóját Máthé Dániel előadónk cirkuszi élményei színesítették. 

A sátorban átélt kalandok megismerése után következett a vetélkedő, melyen a diákok két csapatban mérték össze a tudásukat. A közönség bevonásával megválaszolt kérdésekből sokat tanulhatott minden jelenlévő.

Köszönjük Andreának és munkatársainak, hogy elhozták a cirkusz fizikáját a Csodák Palotájába, reméljük a mai nap egy hosszútávú együttműködés kezdete volt.