Csányi Vilmos

DR. CSÁNYI VILMOS – ETOLÓGUS, ANTROPOLÓGUS
(1935. május 9. - )

1935-ben született Budapesten. Érettségi után az ELTE Természettudományi karán szerzett vegyészdiplomát, majd a Budapesti Orvostudományi Egyetem munkatársa lett. Később visszatért az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemre ahol magatartásgenetikai laboratóriumban dolgozott, majd az általa szervezett etológiai tanszék vezetője lett. Etológiát, humánetológiát, magatartás technikát oktatott. Az Egyesült Államokban két évet töltött vendégkutatóként.1970-ben kapta meg doktori kinevezését a molekuláris biológiai kutatásaiért. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Több tudományos folyóirat szerkesztője lett, 2003-ban Széchényi-Díjjal jutalmazta a szakma.
Fő kutatási területe az állati és emberi viselkedés és a biológiai és kulturális evolúció kérdései.

(forrás: Wikipédia/ illusztráció: Budavári Eszter)

*

Az iskola kicsiben az adott társadalmi rendszert mintázza. Nem egyéb, mint a tanító meg a büdös kölykök konfliktusainak képében a zsarnok és a nép szembenállásának egyszerűsített modellje. (...) Az iskolába a büdös kölykök voltaképpen nem azért járnak tehát, hogy ott írni-olvasni megtanuljanak - ezt csak néhány nyájtermészetű egyed teszi, később az ő segítségükkel jönnek létre a zsarnokságot kiszolgáló intellektuális intézmények (...), hanem azért, hogy kitanulják az ellenállás legkülönfélébb formáit, és azokat a felnőtt életükben is sikeresen alkalmazzák a társadalomban megjelenő elnyomás ellen.”

Megjegyzések